Rólam

Tóthné Kádár Gabriella Éva vagyok. Házas, férjes, gyerekes, unokás. Az
utóbbiból gondolhatod, hogy már nem mai csirke. A korom nem számít, az csak egy szám.

Az iskolák elvégzése után azonnal dolgozni kezdtem, közgazdasági
végzettségemből kifolyólag többnyire ezen a területen.
Éltem az átlagosnak mondható életemet. Korai házasság, útkeresés, saját magam keresése, gyerek, válás, egyedülállóság.

Új fejezet: megismertem a jelenlegi férjem – Misit. Megtaláltam amit kerestem,
vele egyúttal önmagam is. Vele és mellette lehettem és lehetek a Kádár Gabi.
A Togaboo–ban Ő is benne van.

Együtt sok mindent megéltünk. Újból anya lehettem, építkeztünk, hitelt vettünk fel (a svájci frankosat) a válság elején. Küzdelmes időszakok, se ház, se autó…

Felálltunk, megráztuk magunkat és mentünk tovább. Jártam az orvosokat, sokat.

Mint ahogy már korábban említettem, a gyógyulásomba nagyon nagy szerepet játszott az alkotás, a kreativitásom megélése. A legjobb gyógymód, ha a bajról el tudom terelni a figyelmet. Mára köszönöm jól vagyok, igazán jól.

Szerettem rajzolni, kötni, amióta megtanultam varrni ez lett a kedvenc hobbim. Rengeteg dolgot kipróbáltam: makraméztam, horgoltam, hímeztem,
gobelineztem, subáztam, dekupázsoltam, gyöngyöt fűztem… Talán fel sem
tudnám sorolni mindazokat a kreatív technikákat, amikbe betekintgettem.
Rengeteg alapanyag halmozódott fel, ehhez majd keresek alkotótársakat a
leendő műhelyembe. Erről majd később bővebben írok.

Ahogy már említettem a nagy szerelem a varrás lett. Az első öltések óta már
szinte mindent varrtam: ágyneműt, gyermekruhát, saját részemre ruhát, és
képzeljétek, a menyasszonyi ruhámat is magam terveztem és varrtam. Nagyon büszke voltam magamra, soha nem feledem azt a pillanatot, amikor Misi meglátott abban a ruhában. Pedig már együtt éltünk, és otthon varrtam meg. Úgy sikerült elkészítenem, hogy nem látta a készülő ruhát. Ezek és az ehhez hasonló dolgok tesznek igazán gazdaggá.

Újrahasznosítás

Valóban nagyon sok helyről lehet hallani róla. De igazából keveset látsz abból,
hogy mi is valósulhat meg ebből. Pedig szerintem nem lehet elcsépelt, nagyon is sokat kellene foglalkoznunk vele. Mit ér egy háztartásban odafigyelni erre?

Csepp a tengerben? Valóban, a multikhoz, nagyobb vállalatokhoz képest kicsik vagyunk. De a tenger is cseppekből áll össze!

Ha nem teszünk semmit, néhány év múlva belefulladunk a rengeteg felesleges ruhába, kacatba, kütyübe, amik különben a szemétben kötnének ki.

Nem fogok, nem tudok pontos számokat írni arról, hogy hány tonna ruhanemű válik szemétté, de azt gondolom elég jelentős lehet. És azt tudod-e, hogy mennyi víz felhasználására van szükség 1 db farmernadrág elkészítéséhez? Ha pontosan kíváncsi vagy rá, elég beírnod a gugliba. De előtte ülj le.

Nem kell mindig újat vásárolni!

Te mit teszel azokkal a holmikkal, amikre nincs szükséged? Eladod? Felajánlod
valakinek, hátha szüksége van rá? Kidobod? Ha az első kettőre mondtál igent,
már sokat tettél az újrahasznosítás terén.

Mire van szükséged? Azt szokták mondani, hogy amit már 2 éve nem vettél fel, vagy 2 éve nem használtál, arra nincs szükséged. Néhányszor költöztünk már az elmúlt évek alatt, egyik ilyen alkalommal bedobozoltam a ritkán használt konyhai eszközöket. Poharak, tányérok, bögrék, evőeszközök… A falunkban egy családi háznál tűz ütött ki, az ott lakók minden használati tárgya odalett. Az aktuális költözést követő 3. évben még mindig dobozba lévő holmikat azonnal odaadtam a család részére.

Azon gondolkoztál már, hogy miért veszünk meg annyi mindent? Tényleg
szükségünk van rá? (Magamról is beszélek.) Tudunk úgy vásárolni felelősen,
hogy tényleg csak azt vesszük meg, amire szükségünk van? Voltak időszakok az életemben, amikor a vásárlást használtam gyógyszerként. Időnként erőn felül. Utána jött a bűntudat. Ismerős? Nem kevés munka van benne, hogy manapság ki tudok úgy jönni boltokból, üzletekből, hogy nem vásároltam semmit. És nem azért, mert nem volt rá pénzem. Nagyon jól érzem magam ilyenkor.

Érezted már azt, hogy az ajándékozás – amellett, hogy adni nagyon jó dolog –
időnként rendesen feladja a leckét. Mit vegyek neki, már mindene megvan?
Mennyi pénzt tudok áldozni rá, ebben a hónapban még lesz 5 névnaposom? A
virág elhervad, szeretnék maradandót. Csokit nem vehetek, megint diétázik….
A karácsonyi őrületről már ne is beszéljünk.

Évek óta saját kezűleg készítem el az ajándékokat. Az ilyen ajándék egyedi,
nincs még egy. A kézzel készített ajándék egy varázsszer. Tudtad? Amikor
elhatározod, hogy magad készíted el az ajándékot, egy különös kapocs jön létre az ajándékozott és közted. Ettől kezdve, az alkotás teljes folyamatában az érintett személyre gondolsz. Ilyenkor csak jó érzéssel, szeretettel tudsz gondolni rá. Nem jut eszedbe, hogy milyen csúnyán nézett rád tavaly előtt, eszedbe sem jut a múltkori beszólása. Szeretettel gondolsz rá. Mert szereted.

Legyen az az anyukád, a testvéred, a gyermeked, a barátnőd, az osztálytársad, a kollégád…

Az hogy Ő ezt értékeli-e vagy sem, szinte mindegy is. A kapocs létrejött.

Olvasd el következő írásom is, hogy még jobban megismerj és hogy tényleg belemerüljünk az alkotás örömeibe… várlak a következő Blog posztnál.